Amióta az eszemet tudom, szeretek létrehozni. És szeretem az ezzel járó kihívásokat is.
Gyerekként a Lego, vagy fiatal suhancként a csigás edzőgépek, amikre a fél utca rájárt. Nem sokat változtam ilyen téren, mert amit lehet magam készítek el.

Nem volt ez másképp a vászonképekkel sem.

Évekig töprengtem azon, hogy milyen képeket tennék ki a lakásban. Akkor még nem gondolkodtam el a miérteken, de sehol sem találtam meg azokat a képeket, amiket hosszú időn keresztül szívesen láttam volna a falamon.

Több mint 20 éves grafikai, és reklám dekorációs múlttal a hátam mögött nem okozott gondot megtervezni azt, amire igazán vágytam. És elkészültek az első vászonképek, amelyek felkerültek a falra.

Ez már jó 11 éve történt. Azóta rájöttem, mit jelentenek valójában azok a személyes vászonképek ( ahogyan a hagyományos fényképek is ) amelyekre olyan jó ránézni még hónapok, évek után is. Mennyit jelentenek számunkra azok a pillanatok, amik soha sem lesznek idejét múltak, és mindig megdobogtatják az ember szívét, ha rájuk néz.

Ugyanakkor megtisztelő feladat is ez. Hiszen a megrendelő bizalmat szavaz felém, amikor megosztja velem egy személyes fényképét. Lehet, hogy azt a fényképet soha nem tenné ki a nyilvánosság elé, mert azt csak a szűk körének, szeretteinek szánja. Viszont akarva-akaratlan egy kicsit én is részese vagyok ennek a szűk körnek.
Ezt a bizalmat viszonozva igyekszem a lehető legjobbat kihozni az elküldött fényképekből, sokszor irreálisan sok időt eltöltve egy-egy fotó „megigazításával”, amik az avatatlan szemeknek szinte láthatatlanok.

Végül de nem utolsó sorban jó látni azt az örömöt, sokszor a meghatódottságot, mikor személyesen vesznek át egy-egy vászonképet. Komolyan mondom, hihetetlen sok erőt ad!

De ez már csak hab a tortán. :)


Köszönve a megtisztelő bizalmatokat, és azt, hogy nem aludtatok be rajta:

Zsolt